Egy “X” és más semmi! – Bevallási nyilatkozat

olvasási idő: 3 perc

 2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni kell az új lehetőséggel és január végéig a bevallási-nyilatkozatot kell választani.

Akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot, dönthetnek a bevallási-nyilatkozat mellett.

A magánszemélyek azon a nyomtatványon (15M30), amelyet munkáltatójuktól kapnak tavalyi jövedelmükről, egy „X” jelölésével február 1-jéig (2016. január 31-e vasárnapra esik) nyilatkozhatnak, hogy felkérik a NAV-ot a bevallás elkészítésére. Ha a magánszemélynek több munkáltatója is van, szabadon dönthet, melyiknél tesz nyilatkozatot. Más egyéb teendő nem lesz az szja-bevallással kapcsolatban.

Azok pedig, akiknek jelenleg nincs munkáltatójuk, közvetlenül a NAV-nak nyilatkozhatnak a 15NY31-es adatlapon. A hivatal kizárólag azokkal veszi fel a kapcsolatot, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk lesz.

A magánszemély adójának 1+1 %-át továbbra is felajánlhatja civil szervezetnek, egyháznak költségvetési előirányzatra. Nyilatkozatát a munkáltatóján keresztül, vagy közvetlenül az adóhivatalnak papíron, illetve elektronikusan is megküldheti.

forrás: http://www.nav.gov.hu/nav/sajtoszoba/hirek/Bevallasi_nyilatkozat20160108.html

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s